Új oldalrész – leckék

fotográfia, hír, magyarázat, tudnivalók, video


Get the Flash Player to see this player.

Az estiskola fejlesztésében egy fontos lépcsőhöz értünk. Az eddigi – és az ezutáni – leckéknek készült egy új oldalrész, leckék címmel. Az oldalak fejlécébe és a címoldalra is kikerült ez a kapcsolódási pont. Még dolgozunk rajta, hogy például ha belépsz az oldalra, lásd, hogy mely leckéket nem készítetted még el, de mint gyűjtemény most is jól használható már. Az összes házi feladat visszanézhető – javasoljuk is, hogy nézzétek meg a kisfilmeket, olvassátok el a leiratokat, hogy pontosíthassuk az elképzeléseket a házik tekintetében. És itt hívjuk fel a figyelmet, hogy a leckéket akár hangban is meg lehet oldani, rádiós leckeként, vagy ha még nem rádiózol, akkor mint hangüzenet.

Utak keresztje – Tóth Béla fotókiállítása

fotográfia, hír, kiállítás

Utak keresztje - Tóth Béla fotókiállítása
Szeretettel meghívlak Benneteket és családtagjaitokat és barátaitokat és üzletfeleiteket (és mindenki hozzon magával még egy embert) ;-D soron következő önálló kiállításom megnyitójára 2010. január 15-én 17 órára Tatán a Magyary Zoltán Művelődési Központba (Tata Váralja utca 4.).

Szőke András üzenete

hír

Más irányú elfoglaltságom miatt az Estiskolán a munkámat be kell fejeznem, mindenkinek további sok sikert kívánok!
Szőke András

Estiskola 2010

hír


Get the Flash Player to see this player.

Hegyi pedellus rövid video üzenete egyrészt a stáb részéről egy BUÉK is, másrészt az egy nap múlva beköszöntő 2010-es estiskolás év felvezetője. Hegyi megpróbál úgynevezett FAQ jelleggel kérdés-felelekben válaszolni itt a film alatt a felmerülő gondolatokra.

- Mi történt, miért történt?
- Erre Szőke bejegyzése ad választ, kérjük azt elfogadni.

- Mi változik az oldalon az Estiskolában?
- Szőke blogja és a tévé lekerült az oldalról, az abban lévő estiskolások által készített tartalmak a szakkörbe kerülnek.
- A szakkör, szorgalmi, tábor, sulirádió, konyha, galéria, titkárság, fórum és chat rovatok maradnak. Terveink szerint hamarosan új, külön rovatba kerülnek az elkészítendő leckék feladványai.

- És mi lesz az elemzésekkel?
- Az eddigi elemzések maradnak a helyükön, ezentúl pedig Hegyi pedellus fogja az elemzéseket elkészíteni.

- Eddig citromdisznókat kaptunk, kiskondások lettünk, ezzel mi lesz?
- Az eddig elért kiskondásokért ugyanúgy, ahogy eddig is, filmeket kaphattok jutalomként. 2010-től az elemzésekhez más kis figurák lesznek rendelve, de az elv marad. A citromdisznók helyett kis csillag van, a kiskondás helyett pedig a egy mosolygó Hold. A jövőbeni eredményekért pedig személyre szabott ajándékokat, meglepetéseket kaphattok majd.

- És milyen lesz az Estiskola kívülről?
- A struktúra mivel bevált, marad. Az új grafikai megjelenés Hegedűs-Gáspár Verát dícséri. Nagy köszönet ezért Verának, aki nem csak gyors és pontos munkát végzett, de szívvel-lélekkel egy olyan új világot teremtett, ami igen közel áll ahhoz a világhoz, amit az Estiskola képvisel.

- És a sulirádió?
- A sulirádió, ahogy eddig is, napi 24 órában sugározza adását. Török József adásvezető a sulirádió vezetője, ahogy eddig is, esténként estiskolások készítik a műsorokat, tehát a sulirádióban nincs változás.

- Változik-e hogy ki, mit, hogy tölthet fel ide, változik-e a beiratkozás menete?
- Nem, a célok nem változnak, az Estiskola továbbra is ingyenes, bárki beiratkozhat hozzánk, aki vállalja a nevét, és elkészíti a leckéket. Az Estiskola szellemiségének iránya, a “látásoktatás”, a film, fotó, rádió, vers, beszélgetések, találkozók ugyanúgy alappillérei ennek a közösségnek. Minden kézzel készül továbbra is, szabadidőben, egymásnak, hogy segíthessünk.

- A táborokkal mi a helyzet?
- Amint itt a jó idő, szeretnénk lehetőséget biztosítani arra, hogy akár kötetlen formában, akár tematizált beszélgetésekkel, élő képelemzésekkel a kertben, szakmai előadókkal, vitaestekkel folyhasson az a háttérmunka, ami eddig a táborokban történt. Ennek a hogyanja az elkövetkező hónapok alatt fog kikristályosodni, ötleteink vannak, lehetőségeink is, külsőben, stúdióban, laborban, tehát aki szeretne nem csak virtuálisan találkozni, ezekre is lesz megoldás.

Összefoglalva: az Estiskola céljai nem változtak. A dizájn megújult, a tartalomban a szakköri, rádiós és más közös munkákban nincs váltás, a közösség továbbra is nyitott kapukkal és szívvel várja a fotó, film és rádiózás barátait.

Szeretettel: Hegyi Zsolt pedellus, Török József adásvezető tanfelügyelő és Koren Balázs technikai mindenes.

MA/GÁT fotózták

fotográfia, hír, kiállítás

MA/GÁT fotózták
MA/GÁT fotózták – Markovics Ferenc és Gáti György kiállítása 2009. február 3. (kedd), 18 óra a Művészetek Palotájában a Fesztiváltéren. A kiállítás február 26-ig tekinthető meg. Gyertek oda!

Újítások, frissítések, hírek

hír, magyarázat, tudnivalók

A második őszünkbe kezdünk bele, ha mint iskola nézzük, ez a második őszi szemeszternek is nevezheztő. Ennek is köszönhetően jónéhány frissítésbe, javításba és nem kevés új feladatba fogtunk bele. Néhányat megemlítenék, a teljesség igénye nélkül.

- új videolejátszó (tesztüzemben vagyunk még vele, reméljük mindenkinél működik)
- új hanglejátszó (a rádió rovatban kell majd figyelni)
- szélesebb sablon (700 pixeles képekre lehetőség)
- az estiskola motorjának frissítése, ami elvileg ma este lesz, remélhetően probléma nélkül
- kisebb technikai, működési dolgok javítgatása, finomítása

Mindemellett új fejezeteket is nyitunk hamarosan. Az egyik az a Szorgalmik című fejezet lesz, ami részben a mostani Szakkörben lévő szorgalmik és az Olvasókönyv összevonásából fog létrejönni, de a filozófiája úgymond ennél azért bővebb lesz. Röviden a lényeg az, hogy a Szakkör lesz a házi feladatok, elemzések helye, a Szorgalmi fejezetben pedig az általatok nem házinak beküldött képek, filmek, írások, de akár zenék, hangfelvételek találhatóak majd. Itt ebben a fejezetben majd mi is úgymond szorgalmiból leszünk jelen, ha valami megtetszik és lesz róla mondanivalónk, elemezzük, beszélgetünk róla, de nevéből adódóan mi is csak mint szorgalmi munka végezzük majd ezt.

A másik nagy fejezet az Ősők Háza nevet (és domaint is) fogja viselni. Itt lesz megtalálható minden, ami Taliándörögdhöz, az Ősök Házához, az ottani történelemhez, programokhoz köthető, legyen szó akár írásról, képről vagy filmről. Érdemes lesz benézni azoknak is majd ebbe a fejezetbe, akik a Szőke-féle dörögdi nyári osztályfőnöki órákat látogatták.

Azon is dolgozunk, hogy az Estiklopédiát összevonjuk a Szertárral, vagyis a szertárban található felvételek, beszélgetések vagy illusztrációk az estiklopédia rendszerét színesítsék, bővítsék. Természetesen az eddigi részek, feladatok és helyzetek tovább működnek, tehát a fő csapásvonal a leckék iránya marad, a feladatoké, értékeléseké, a fent leírt dolgok pedig a közösséget hivatottak szolgálni. Sok új leckénk is lesz, hamarosan kerülnek fel a Szakkörbe majd, amint a technikai frissítéseken túl leszünk.

Nem olyan soká el szeretnénk indítani – előbb kísérleti jelleggel – az Estiskola rádióját is. A Tilosos Szőke rádiózik műsor természetesen megy tovább, csak saját stúdióból, ezen felül pedig a ti közreműködésetekre is számítunk, akár zenei összeállítások, akár riportok, interjúk, mesék, elbeszélések formájában.

Itt van tehát az ősz, reméljük mindenki jól töltötte a nyarat, és újult energiákkal tud ismét bekapcsolódni a munkákba itt is, külditek a leckéket, elemzitek egymás munkáit, beszélgettek a fórumban, szóval hajrá mindenkinek, és a fentikekkel kapcsolatban pedig várjuk a hozzászólásokat, véleményeket akár itt is, de talán jobb lenne ezekről a fórumban beszélgetni.

Újnőkorszak könyvbemutató

könyvbemutató

Újnőkorszak
Kedves Mindenki!
Szeretettel meghívlak Benneteket egy – főleg a korombeli csajok számára – érdekes könyv bemutatójára, amelynek címlapján szerénységem által készített fotó díszeleg. A bemutató 2008. június 24-én 19 órakor lesz, a helyszín: Platán étterem és kávéház, VI. kerület, Városligeti fasor 46-48.
Gáts Krisztina Beáta

A hírhez annyit mindenképpen hozzá kell tennünk, hogy a címlapfotót az estiskoláról már ismerhetitek, hiszen Tina második leckeként küldte azt be hozzánk, kapott is érte három malacot, és a kép Horváth Júliának is felkeltette az érdeklődését, hogy felhasználja a könyve borítójának illusztrálásához.
Pedellus

Balla könyvek vására

fotográfia

Balla könyvek vására
Balla Demeter fotográfusnak van két könyve (van több is, de azokból nincs már példány), ami megrendelhető az Estiskolán keresztül most igen jutányos áron.

Az egyik a Legyen meg a te akaratod. 5900-4900 forint között mozog könyvesboltban. 1994-ben jelent meg és Balla életműkötetének tekinthető, Gera Mihály utószavával és Pilinszky János előszavával.

A másik A Titanic képei. 4900-3900 forint közötti áron kapod boltból. 2004-es könyv, Nádas Péter előszavával, a könyv Balla Kossuth-díj átvételekor került forgalomba.

Demeter felajánlása, hogy mind a két könyvet meg tudod rendelni most bruttó 2500 forintos áron (könyvenként+postaköltség), kérés esetén akár dedikálva is a szerzőtől. Ha a két könyvet egyszerre rendeled meg, akkor csak bruttó 4000 forintot kell fizetned.

Kommentekről, képekről

tudnivalók, video

Bár az oldal irányvonala nem változott az elmúlt másfél évben, talán szükséges némely dolgot pontosítani, tisztázni.

Egyik dolog a képek, filmek és kommentárok feltöltése, és azok törlésének kérdése. Van mód töröltetni munkákat, bejegyzéseket, de csak addig, amíg azokra nem született válasz, kommentár, értékelés – tartsuk egymás munkáját tiszteletben azzal, hogy nem zilálunk szét beszélgetéseket, helyzeteket, az oldal munkáját ilyen kérésekkel.

A másik dolog a kommentárok és a fórum viszonya. A képek alatti kommentárok arra vannak, hogy az adott alkotó adott munkájára születhessenek megjegyzések, meglátások, kérdések és válaszok. Tehát a kommentárok NEM arra valók, hogy bármi egyéb kérdésben ott folytassunk vitát. Erre a fórum való, és ott lehet – a normál beszélgetési formát elfogadva – vitázni, eszmecserélni, oda várjuk az ötletelést, a segítő meglátásaitokat. Ebből az következik, hogy a külső részen a képek-filmek alatti kommentárokból az ilyen nem oda való beszélgetéseket nem szeretnénk meghonosítani. Hozzászólás áthelyezésére nincs technikai megoldásunk, ezért kérjük, hogy már eleve a fórumba írjatok az “egyéb” témákban. Ott vannak a fórumon már topicok, lehet írni, ha időnk engedi válaszolunk is.

Köszönjük a megértést.

Fülemülék éjszakája

hír

Fülemülék éjszakája
2008. május 2-án (péntek) 20.00 órától Balatonlelle-Irmapusztán megrendezésre kerül a Fülemülék éjszakája – beszélgetés madarakról, természetvédelemről, az éjszaka hangjainak megfigyelése, lepkészet lámpával, valamint ifj. Vincze Béla amatőr természetfilmes filmjeinek vetítése. Mindezt a Dél-Balatoni Természetvédelmi Csoport szervezésében, bővebben a www.dbtcs.fw.hu címen találsz információkat.

Meghosszabbított Balla kiállítás

kiállítás

A Balla kiállítás a Mai Manó Házban a nagy érdeklődésre való tekintettel meghosszabbított nyitvatartással látogatható 2008. május 25-ig – köszönjük a Mai Manósoknak.
A megnyitóról filmeket is találtok az oldalon, valamint a Manó háznál képeket.

A kiállítás minden hétköznap: 14.00 – 19.00, hétvégén és ünnepnapokon: 11.00 – 19.00 óráig látogatható, a cím pedig Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház, 1065 Budapest-Terézváros, Nagymező utca 20.

Magyar sikerek a World Press Photo-n

fotográfia, hír, kiállítás


Gárdi Balázs fotográfus két témakörben is első helyezést ért el az idei World Press Photo versenyen. A fent látható kép az általános hírek kategóriában lett első helyezett.

Ugyanebben a kategóriában a képsorozatok között is megkapta az első díjat.


Szigetváry Zsolt az aktuális közügyek kategóriában második helyet ért el a Melegek elleni támadást elszenvedett pár orvosi segítségre vár című munkájával. Gratulálunk mindkettőjüknek.

Új címlap az Estiskolához

hír, tudnivalók

Egy év után új címlapot kapott az Estiskola, hála Koren Balázsnak, reméljük tetszik majd nektek is. A struktúra lényege, ami megjelenik a címoldalon, hogy az irányító gombok az oldalsávokban vannak, a középső hasábban pedig mindig a legfrissebb képeket, filmeket, információkat láthatjátok. Négy tömb különíthető el, tömbönként öt bejegyzés látszik. Mindig az a tömb kerül felülre, ami épp a legfrissebb, a tömbön belül nagy képpel a legújabb, kisebbekkel a következő bejegyzések láthatóak. A negyedik tömb az értékelések címet kapta, ahol azt tudjátok nyomon követni, hogy hol születtek utoljára elemzések, értékelések, tehát Szőke és Hegyi hol tart a munkáitok elemzésében. Ami még érdekesség, hogy a legutolsó hozzászólásokat is megtaláljátok az oldalsávban.
   Kíváncsiak vagyunk a véleményetekre, meglátásaitokra, nézegessétek, teszteljétek az új címlapot.

Változások az oldalon

tudnivalók

Több kisebb-nagyobb változással találkozhattok az Estiskola oldalain, dolgozunk azon, hogy kényelmesebb legyen a használat, bővítjük a repertoárt. Pontokba szedem:

1. Elsőként is köszönjük a hibaistákat, akik egy önálló alkotócsoport, tehát bár úgymond az Estiskola szárnyai alatt működnek, de önállóan, saját SZMSZ-szel (szervezeti és működési szabályzat, mondták a régi időkben) saját rendszerükben, és ha hozzájuk szeretne valaki tagként belépni, azt velük kell megbeszélni.

2. Egy ideje már működik a Demeter Galéria, ami egy kortárs képzőművészeti gyűjtemény, és amit igyekszünk rendszeresen frissíteni, az archívumát mihamarább feltölteni, hisz ez a galéria volt régen az origo galéria, ahol szép számban voltak már kiállítások.

3. Minden oldalunknak lett archívuma, egy kis naptár, amiben napra bontva vissza lehet menni az időben és megkeresni azt, amit már régen tettünk fel. Van keresőnk is, amivel szavakra, kifejezésekre lehet keresni.

4. A feltöltés némileg egyszerűsödött, már a nevet és mailcímet nem kell beírni, azt megteszi a gép helyettetek. Az is megvalósítás alatt áll, hogy a feltöltés kapjon egy olyan időcsíkot vagy folyamatjelző csíkot, ami jelzi, hogy épp hol tart a feltöltés időben, amíg ez nem készül el, addig legyetek körültekintőek, hogy ne zárjátok be a böngészőt a feltöltés alatt.

5. Dolgozunk azon, hogy legyen az alsó és felső menüsornál egy érthetőbb és használhatóbb lapozó is. És azon is ügyködünk, hogy egy informatívabb nyitóoldalt kapjon az Estiskola.

6. Elindítottuk a Tündérdomb fejezetet is, ahol masszázzsal, gyógymódokkal, rekreációval kapcsolatos filmek és információk lesznek majd.

Lassan egy éves lesz az Estiskola, az évfordulóig ezeket a dolgokat szeretnénk mind megcsinálni, hogy a mi kis ünnepünkre már egy megújult, funkcióiban is használhatóbb oldalt kapjon a közösség. És igen, tudjuk, vannak elmaradásaink, a kis ikonokkal, az értékelésekkel, ezek sincsenek elfelejtve.

Technikai kérések

magyarázat, tudnivalók, video

A pedellus kéréssel fordul hozzátok a feltöltéssel kapcsolatban. A nevetek megadásánál ha lehet, a saját teljes neveteket írjátok be, a file neve pedig az a rubrika, ahova azt kell írni, ami a feltöltendő anyag neve. Nem a címe, arra van külön mező.

A regisztrálásnál előfordult már, hogy a megadott mailcímről visszapattant a levelünk, vagy mert betelt a postaláda, vagy mert rosszul adtátok meg a címet. Olyan is volt, hogy nem létező postafiókot írtatok. Igyekszünk mindenkinek minél hamarabb elküldeni a regisztrációs adatait, ha nem kapsz ilyen levelet mondjuk egy héttel a regisztrációd után sem, akkor írj a hegyi kukac estiskola pont hu mailcímre, hogy utánanézhessünk, mi történt.